2025. július 7., hétfő

Stohl András lesz a következő Nagy Ő

A kilétét Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója hozta nyilvánosságra.



Stohl András lesz a következő Nagy Ő - jelentette be Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója a TV2Fischer_vision Instragam-oldalán.

„Az igazat megvallva eredetileg mást képzeltünk el Nagy Ő-nek. Amikor azonban András megosztotta velem a magánéletében bekövetkezett változásokat, egy olyan különleges élethelyzet rajzolódott ki, amely átírta az eredeti terveinket. A műsor bejelentését követően a nézői visszajelzések is mutatták, hogy sokan őt képzelnék el a realityben – ez még inkább megerősítette bennem a döntést, hogy őt kérjük fel a Nagy Ő-nek. Nagy öröm számomra, hogy sikerült meggyőznöm a részvételről. 2017-ben az én felkérésemre csatlakozott a csatornához, és úgy gondolom, hogy a TV2 sokat köszönhet neki azóta is. Eljött az idő, hogy a csatorna most őt támogassa – akár úgy, hogy új lehetőséget biztosít számára egy új társ megtalálására.” – nyilatkozott a programstratégiai és tartalomgyártási igazgató.

"A nézők több tíz éve látnak engem színészként a színpadon, műsorvezetőként a tévéképernyőn, most viszont az igazi Stohl Andrást láthatják majd” – mondta a következő Nagy Ő.

A nagy Ő következő évada idén ősszel startol. A műsorvezetői pozícióját a későbbiekben jelentik be.

2025. július 3., csütörtök

Július 13-án startol a Legyen ön is Milliomos! következő évada

Jövő vasárnap komoly műsorváltozás lesz, hiszen már a nyár közepén indítja az új évadot.


Július 13-án, vagyis jövő vasárnap este 8 órakor műsorváltozás lesz a TV2-n - szúrta ki a ReklámInvázió blog egyik olvasója a TV2Play.hu ajánlója alapján.

Az évad innentől kezdve minden vasárnap este 8 órakor a Napló után kerül adásba. A legújabb epizódban olyan hírességek játszanak, mint Szinetár Dóra és Makranczi Zalán, Csonka András és Dombóvári Vanda, illetve Demcsák Zsuzsa és a fia.

A műsorváltozás miatt az eredetileg tervezett Csatahajó című film elmarad. Mint ismeretes, a Palik László által vezette Legyen ön is Milliomos! 2024. november 18-án vette kezdetét és december 6-ig tartott.

2025. július 2., szerda

2025 első fele - Összefoglaló

2025 első felében izgalmakkal, szenvedélyekkel és szórakoztatással élvezték a tévénézők. Az eseményekből volt pl. a Hunyadi-A mi kis falunk csatája, a Pokoli rokonok nagy sikere, a Napló visszatérése, formátumjogok beszerzése.

Az idei év első felében is a TV2 megnyerte, hiszen az RTL-nél alulmaradt. Az eseményekből volt a szombati összecsapás a Hunyadi és A mi kis falunk között, a Pokoli rokonok nagy sikere, a Napló visszatérése, illetve a formátumjogok beszerzése. Az RTL az idei első felében csak három új, saját gyártású műsora volt - Pokoli rokonok, Öt aranygyűrű, Határtalan szerelem -, most felsoroljuk az elmúlt félév történéseit.

Január

- 2025. január 2. csütörtök: Ekkor került képernyőn a Pokoli rokonok első évada az RTL-en. Az utolsó része kereken négy hónap után, május 2-án, pénteken került adásba.
- 2025. január 5. vasárnap: Ekkor debültált az idei Cápák között évada az RTL-en, illetve a Házon kívül adásidőtartamának meghosszabbítása.
- 2025. január 6. hétfő: Ekkor került képernyőn a Kincsvadászok második évada a TV2-n, nagy sikerrel. Az RTL-nél megújult a Reggeli, hosszú évek után visszatért a 13 órás Híradó, illetve a napközbeni műsorstuktrúra megújulása során a Barátok közt is. Ezeken kívül az RTL bejelentette, hogy Határtalan szerelem névvel indítanak új társkereső reality-jét több, környező országokban.
- 2025. január 7. kedd: Ekkor ért véget a Házasság első látásra második évada a TV2-n.
- 2025. január 9. csütörtök: A TV2 - a Magyar Honvédséggel együttműködve - bejelentette A Kiképzés című műsorának részleteit, a premierdátuma január 27-e volt.
- 2025. január 15. szerda: az RTL Reggeli rovatában minden szerdán Kadarkai Endre két új műsora is jelentkezett: a Hallgatlak - Jótanácsok az élethez és a Nőszintén is. Azóta minden szerdán 8:05-kor jelentkezik a Reggeli műsorában részlettel, este 8-kor pedig a teljes adás is a YouTube-on.
- 2025. január 16. csütörtök: A Drága örökösök ismétlése az RTL-en.
- 2025. január 20. hétfő: Ekkor került képernyőre a Ki vele! második évada a Viasat3-on.
- 2025. január 24. péntek: Ekkor került képernyőre a Doktor House az RTL-en.
- 2025. január 25. szombat: Szünet nélkül ment A mi kis falunk idei évada az RTL-en.
- 2025. január 27. hétfő: Ekkor indult A Kiképzés a TV2-n, Stohl András vezetésével. Az utolsó adás március 7-én, pénteken volt.
- 2025. január 30. csütörtök: Az RTL bejelentette, hogy 10 év után új arculattal jelentkezik a Film+.

Február

- 2025. február 6. csütörtök: 10 év után a Film+ megkapta a jelenlegi arculatát.
- 2025. február 7. péntek: Az RTL nyílt napot jelentett be a 13 év után visszatérő Csillag születik kapcsán, ami március 2-án, vasárnap volt esedékes.
- 2025. február 8. szombat: Ekkor kezdödőtt el az Öt aranygyűrű forgatása.
- 2025. február 10. hétfő: A TV2 nyilvánosságra hozta, hogy a távozó Wolf András helyét Tischler Petra veszi át.
- 2025. február 12. szerda: Ekkor mutatták be a TV2 Play-en TV2 Titkok Ramónával legújább évadát.
- 2025. február 14. péntek: Ekkor jelentették be, hogy 20 évad után befejezi A konyhafőnököt.
- 2025. február 17. hétfő: Az én kék zónám címen indított saját podcastet Hámori Barbara, a Scripted Productions alapító elnök-showrunnere és producere.
- 2025. február 18. kedd: A TV2 bejelentette a Hunyadi című sorozat és a Farm VIP ötödik évadának részleteit.
- 2025. február 20. csütörtök: Ekkor jelentették be a Troll a konyhában részleteit.
- 2025. február 21. péntek: A TV2 bejelentette A nagy duett idei évadának részleteit.
- 2025. február 25. kedd: Az RTL bejelentette a Határtalan szerelem műsorvezetőjét. Ezen kívül a TV2 bejelentette Lékai-Kiss Ramóna vetélkedőjéről, a Password - A jelszó részleteit.

Március

- 2025. március 2. vasárnap: Ekkor tartották a nyílt napot a 13 év után visszatérő Csillag születik kapcsán.
- 2025. március 6. csütörtök: A TV2 bejelentette a Példaképek Demcsák Zsuzsával részleteit. A TV2 Play-en március 21-én, pénteken került fel.
- 2025. március 7. péntek: Ekkor ért véget a Kincsvadászok és A Kiképzés a TV2-n.
- 2025. március 8. szombat: Nőnapon nagy összecsapás volt A mi kis falunk körül: hiszen a konkurensnél, a TV2-nél ekkor debültált a Hunyadi első évada.
- 2025. március 9. vasárnap: Ekkor indult a Farm VIP ötödik évada a TV2-n.
- 2025. március 10. hétfő: A 2024 szilveszterén bemutatott pilot adás után elindult a Password - A jelszó a TV2-n.
- 2025. március 11. kedd: Az RTL bejelentette az Öt aranygyűrű részleteit.
- 2025. március 12. szerda: Elhunyt Bényi Ildikó, az Önök kérték műsorvezetője.
- 2025. március 16. vasárnap: Ekkor tért vissza 7 év után A nagy duett a TV2-n. A finálét május 11-én, vasárnap este rendezték.
- 2025. március 17. hétfő: Gáspár Kata és Makranczi Zalán főszereplésével jelentették be A renitens idei évadát részleteit, amit március 27-én, csütörtökön mutatták be az RTL+ Prémiumon. A fináléja május 8-án, csütörtökön volt. A március 15-i, szombat esti napon a Hunyadi toronymagasan legyőzte a Pajkaszegieket.
- 2025. március 18. kedd: Aznap óriási nagy bejelentésekre készült az RTL és a TV2 - egyszerre, de pár óra különbséggel bejelentették az Ingatlanvadászok (RTL) és a Lakásvadászok (TV2) részleteit, hiszen utóbbinál hamarosan Lékai-Kiss Ramóna vezeti majd. Az RTL-nél bejelentették Nádai Anikó társkereső reality-jét, a Házasodna a gazda idei évadának részleteit. Az idei X-Faktor kapcsán bejelentették a részleteit, hiszen a mentorai és a műsorvezetői változatlanul maradnak. A TV2-nél pedig tervezték a Napló visszatérését.
- 2025. március 21. péntek: A TV2 Play-en mutatták be a Példaképek Demcsák Zsuzsával, ami azóta kéthetente pénteken jelentkezett.
- 2025. március 24. hétfő: Ekkor indult el - két hétig - az Öt aranygyűrű az RTL-en.
- 2025. március 27. csütörtök: Ekkor mutatták be A renitens második évadát az RTL+ Prémiumon. A fináléja május 8-án, csütörtökön volt.
- 2025. március 28. péntek: Fischer Gábor, a TV2 Csoport a SorozatWikinek jelentette be az idei őszi szezon részleteit: idén elmarad a Mutasd a hangod! és a Sztárban sztár eredeti változata, a folytatásra viszont az 1% Klub, a 100 milliós játszma, a Hal a tortán és a Kincsvadászok (VIP verzió) kapott zöld utat.
- 2025. március 31. hétfő: A TV2 bejelentette a 100 milliós játszma részleteit. Az RTL-en bejelentette az Exek csatája részleteit.

Április

- 2025. április 2. szerda: Bejelentették a Pusztakezes viadal részleteit.
- 2025. április 3. csütörtök: Az RTL Fókuszban jelentette be Majka új vetélkedőjét, a Tizenkét okos ember részleteit. A Pokoli rokonok, A renitens és A mi kis falunk folytatására zöld utat kapott, hiszen Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese jelentette be a SorozatWikinek. Gyuri néven indít A mi kis falunk spin-off sorozatot.
- 2025. április 4. péntek: Az Öt aranygyűrű két hét után leszedték a képernyőről, így - egyelőre - véget ért az első évad.
- 2025. április 5. szombat: Ekkor mutatták be a Házasodna a gazda idei évadának bemutatkozó adását.
- 2025. április 7. hétfő: Az RTL bejelentette a Showder Klub részleteit.
- 2025. április 9. szerda: Ekkor jelentették be az ATV és a TV2 együttműkődésével új műsorát, a Cégfeljesztőket. Június 3-án, szerdán este mutatták be az ATV-n és a TV2 Playen.
- 2025. április 13. vasárnap: Ekkor mutatták be a Showder Klub idei évadát az RTL Kettőn. Június 15-én, vasárnap este volt a fináléja.
- 2025. április 14. hétfő: Az ATV Heti Napló és az RTL Házon kívül című műsorok reagálására a TV2 bejelentette, hogy 11 év után visszatér a Napló, Pachmann Péterrel. Az első adás május 4-én, vasárnap volt.
- 2025. április 16. szerda: Az RTL bejelentette a Határtalan szerelem részleteit, illetve a TV2-nél véget ért a Farm VIP és a Password.
- 2025. április 17. csütörtök: Ekkor tért vissza a 100 milliós játszma a TV2-n. Az évad május 23-án, pénteken este ért véget. Egy év után pedig visszatér a Lego Masters is az RTL-re.
- 2025. április 19. szombat: Ekkor ért véget a Hunyadi és A mi kis falunk idei évada. Ekkor rendezték a Pusztakezes viadal első gálameccsét.
- 2025. április 21. hétfő: 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa, temetése pedig április 26-án, szombaton volt
- 2025. április 22. kedd: Ekkor kezdődött el a TV2 Csoport nagy átalakulása: 6 év után távozott Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója, helyét pedig Vaszily Miklós, a médiavállalat elnöke vette át. Pavel Stanchevet 2019. május 15-én nevezték ki vezérigazgatóvá.
- 2025. április 25. péntek: Elvesztette a pert az RTL Magyarország, az NMHH Médiatanácsa a 2023. október 25-én, szerdán reggel bemutatott Reggeli miatt 3 milliós, illetve a Sztárbox 2023. november 5-én, vasárnap este 19:30-kor sugárzott második adás 10 milliós bírságra ítélte az RTL-t.
- 2025. április 24. csütörtök: Meghosszabították A nagy duett idei évadát.

Május

- 2025. május 2. péntek: A TV2 bejelentette Orosz Barbara távozását a Mokkánál, helyét Dr. Krasznai Dóra és Zavaros Eszter vette át. Az RTL-nél pedig kereken négy hónap után véget ért a Pokoli rokonok első évada.
- 2025. május 3. szombat: Szabados Ágnes új feladatot kapott az RTL-nél: azóta ő lett a Fókusz Plusz új műsorvezetője Gál Petra helyett.
- 2025. május 4. vasárnap: 11 év után visszatért a Napló - A valóság testközelből a TV2-n Pachmann Péter vezetésével, az ellenfele azóta az RTL-es Házon kívül és az ATV Heti Napló lett. Ekkor ért véget az RTL-en a Cápák között idei évada.
- 2025. május 5. hétfő: Köllő Babett műsorvezetésével elstartolt a Határtalan szerelem az RTL-en, illetve a Kincsvadászok harmadik évada a TV2-n.
- 2025. május 7. szerda: Az RTL bejelentette a Csillag születik idei évadának részleteit: ekkor jelentették be, hogy Istenes Bence és Puskás-Dallos Péter vezeti az idei évadot.
- 2025. május 8. csütörtök: Véget ért A renitens idei évada az RTL+ Prémiumon.
- 2025. május 11. vasárnap: Véget ért A nagy duett a TV2-n, az RTL-en pedig a tévében is elérhető volt A renitens.
- 2025. május 13. kedd: Tovább drágul az RTL+, Kovács István Koviról forgathat dokumentumsorozatot az RTL. A TV2 pedig bejelentette A hegyi doktor - újra rendel 18. évadának részleteit.
- 2025. május 18. vasárnap: A Kincsvadászok celebekkel jelentkezett vasárnaponként.
- 2025. május 19. hétfő: Bejelentették a The Floor - Csak egy maradhat és az Ingatlanvadászok részleteit. Utóbbinál Fördős Zé lett a műsorvezetője.
- 2025. május 20. kedd: ByeAlex lesz a Csillag születik első zsűritagja. ByeAlex 2016-tól 2022-ig volt az X-Faktor mentora.
- 2025. május 22. csütörtök: Molnár Áron is a Csillag születik második zsűritagja lesz.
- 2025. május 23. péntek: Ekkor ért véget a 100 milliós játszma a TV2-n.
- 2025. május 26. hétfő: Ekkor debültált A hegyi doktor - újra rendel 18. évada a TV2-n.
- 2025. május 27. kedd: A TV2 bejelentette az Újratervezés részleteit. Az RTL-en pedig bejelentették a Csillag születik harmadik zsűritagját, hiszen Köllő Babett lett a harmadik.
- 2025. május 29. csütörtök: Ekkor ért véget a Határtalan szerelem, majd másnap, május 30-án a tévében is láthatták a befejező részt. Ekkor jelentették be a Csillag születik utolsó, negyedik zsűritagot, hiszen Geszti Péter érkezésével teljes lett a zsűripalettája.
- 2025. május 30. péntek: Ekkor távozott az RTL meteorológusa, Vaszkó András.

Június

- 2025. június 2. hétfő: Azóta van jelen a The Floor - Csak egy maradhat és ekkor indult el az Ingatlanvadászok az RTL-en. A TV2-nél pedig dupla résszel jelentkezett a Kincsvadászok.
- 2025. június 3. kedd: Bejelentették a Szerencsekerék mostani évadának részleteit.
- 2025. június 4. szerda: Elmaradhat idén ősszel a Dancing with the Stars. A TV2-nél már régóta elkezdték a castingot, de végül Pavel Stanchev távozása miatt fújták le a válogatást.
- 2025. június 9. hétfő: Ekkor indult el a TV2 Klubon az Újratervezés idei évada.
- 2025. június 11. szerda: Nem folytatódik a Gáspárék című reality a TV2-n, helyét Aurelióval forgathat reality-t.
- 2025. június 12. csütörtök: Miller Dávid lesz a Lego Masters második évadának szereplője.
- 2025. június 13. péntek: Idén ősszel startol a Sztárbox 2025-ös évada: Ember Márk váltja Héder Barnát a műsorvezetői pozicíóban.
- 2025. június 15. vasárnap: A Marsra magyar! után a BigBakShow is az RTL-en került bemutatásra, a délutáni sávban.
- 2025. június 16. hétfő: Ekkor kezdték el forgatni a Pokoli rokonok második évadát.
- 2025. június 17. kedd: Az RTL bejelentette a Sztárbox idei évadának részleteit.
- 2025. június 18. szerda: Dupla résszel startolt az Exek csatája az RTL+ Prémiumon. A tévénézők június 21-én, szombaton és 22-én, vasárnap láhatták az első két részt az RTL-en.
- 2025. június 20. péntek: Ekkor ért véget a Kincsvadászok ismétlése. A TV2 pedig bejelentette A nagy Ő visszatérését.
- 2025. június 27. péntek: véget ért az Ingatlanvadászok.
- 2025. június 29. vasárnap: Ekkor finálézott A renitens.

Hamarosan pedig az elkövetkezendő napokban bemutatjuk az RTL és a TV2 őszi műsorát.

2025. június 20., péntek

Ismét visszatér a Sztárban sztár All Stars, és év szünet után újraindul A nagy Ő

A két visszatérő műsor mellé sok újdonsággal is készül a TV2.

Mégis visszatér idén a Sztárban sztár All Stars új évada - jelentette be az Indexnek Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója.

A beszélgetés során a programstratégiai és tartalomgyártási igazgató értékelte az év eddig látott műsoraink teljesítményét is. A nagy duett folytatásának kapcsolatban egyébként elmondta, jelenleg még nem döntöttek arról, hogy új évadot kaphat-e, de "hogyha valaki jól értesültként azt állítja, lesz újabb évad, az csak egy lehetséges logikus döntésnek a megnyilvánulása". Információnk szerint A nagy duett folytatásának bejelentésére csak a következő hónapokban kerül sor.

A 100 milliós játszma visszatérésének kapcsán kiemelte, hogy azért is hozták vissza 8 év után, mert a szlovén Planet TV-re is készítettek egy évadot: "ha pedig már dolgoztunk vele, néhány magyar epizódot is leforgattunk." Fischer viszont azt nyilatkozta, a vetélkedőtől többet vártak, de az alacsony nézettségnek sok oka is lehet.

Fischer Gábor ezeken kivül az idei év hátralévő részében több, fontos bejelentést is tett idén ősszel kapcsolatban:
- folytatódik a Legyen ön is Milliomos!, amelyet napokban fejeződött be a forgatása - amelyet Szlovéniában történt a forgatás;
- a Megasztár idei évadának megújult változata is érkezik, amiben a tervek szerint ezentúl szombatonként lesz látható, ellenfele pedig az RTL-es X-Faktor lesz;
- hatodik felvonással érkezik a Farm VIP;
- bár idén azt korábban elmondta, hogy mégsem lesz Sztárban sztár, Till Attila műsorvezetésével idén mégis képernyőre fog kerül, ráadásul a következő All Stars évadával;
- jön Lékai-Kiss Ramónával a Lakásvadászok (érdekesség azonban, Fischer egyébként azt nyilatkozott, hogy ők az eredeti formátumot már tavaly ősszel megvásárolták, az RTL pedig decemberig nem is érdeklődött a műsor iránt, aztán meggondolták magukat és ott elkészítették a saját verziójukat Ingatlanvadászok néven);
- és egy meglepetés: egy év szünet után pedig visszatér A nagy Ő is a TV2-re, amelyet hamarosan bejelentik, hogy kinek a kegyeiért küzdhetnek a hölgyek.

A TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója az interjú végén azt is elmondta, idén ősszel nem az új tartalmakra helyezik a hangsúlyt, hanem azokat a formátumokat tűzik újra képernyőre, amelyek a korábbi években már bizonyultak. Ilyen például Ördög Nóra két műsora, az Ázsia Expressz vagy a Séfek séfe is.

2025. június 19., csütörtök

Véget ér az Ingatlanvadászok és A renitens - változások lesznek az RTL-en néhány nap múlva

A renitens második és az Ingatlanvadászok első évada jövő héten véget ér.


Június 27-én, jövő hét pénteken búcsúzik Fördős Zé ingatlanos reality-je, az Ingatlanvadászok.

Az ingatlanos reality helyét június 30-tól visszatér A mi kis falunk napi ismétlése (7. évad 6. rész), ugyanezen az időponton (21:25), hétfőtől csütörtökig. Pénteken pedig visszatér Sebestyén Balázs late night show-ja, a Gyertek át! is, szintén ezen az időpontban.

További érdekesség azonban, hogy július 1-től délelőttönként az Ingatlanvadászok előző adás ismétlése helyén jön a tavaly ősszel vetített Kabát FC is.

Hétvégén is lesznek változások, hiszen szombaton is maradnak a filmek, de most már vasárnap is. Június 29-én, jövő vasárnap pedig A renitens is véget ér, hiszen már korábban beszámoltunk, a sorozat harmadik évadában Gáspár Kata helyét Borbély Alexandra alakítja majd Somos Renáta szerepét.

Szujó Zoltán vetélkedője, a The Floor - Csak egy maradhat pedig továbbra is képernyőn marad.

Ők lesznek idén a Sztárbox versenyzői

Így már biztosan tudjuk, hogy kik húznak idén ősszel bokszkesztyűt.

Június 17-én, kedden este rendezték meg az idei Sztárbox sajtótájékoztatóját a budapesti Club Heavenben, ahol bejelentették, hogy melyik hírességek húznak idén ősszel bokszkesztyűt. A sajtótajékoztatót követően Bruno, Jauri és Milan éjfél utánig pörgették a lemezeket, ahol először a civilek is találkoztak a versenyzőkkel.

Verebély Marcell, a műsor kreatív producere a rendezvényen elmondta, hogy idén több box is lesz a műsorban. A celebek négy kategóriában mérköznek majd egymással, de természetesen idén is lesznek gálameccsek.

A Sztárbox idén ősszel ezek a hírességek húznak bokszkesztyűt. Férfi könnyűsúlyban:
- Miller Dávid és Richter József;
- Molnár Tamás és Zdroba Patrik;
- Fenyő Iván és Ördög Tibor (Csipa);
- Meszes Balázs és Schobert Norbert Jr.

Női könnyűsúlyban:
- Kulcsár Edina és Laky Zsuzsi;
- Bernáth Odett és Kocsis Alexandra;
- Balogh Edina és Molnár Janka Sára;
- Gáspár Evelin és Szorcsik Viktória.

Férfi nehézsúlyban:
- PSG Ogli és Molnár Gusztáv;
- Kembe Sorel és Dudás Miklós;
- Radics Peti és Lakatos László;
- Noé Viktor és Sidlovics Gábor Sidi.

És végül a férfi középsúlyban:
- Ambrus Attila és BSW Matyi;
- Kamarás Iván és Lofti Begi;
- Pápai Joci és Kocsis Dénes;
- Bódi Bence és G.w.M.

A ringspeaker az idei évadban is az RTL csatornahangja, Both András lesz, online műsorvezetője pedig Pető Brúnó lesz, aki még tavaly a TV2-n futó Zsákbamacska egyik műsorvezetője volt. A szakmai supervisor pozícióját idén is Kovács Kokó István biztosítja.

Mint ismeretes, Héder Barna két évad után távozott a műsorvezetői pozícióból, helyét pedig a Reggeli műsorvezetője, Ember Márk veszi át a helyét. Ugyancsak távozott a szakkomentátori posztból Szépréthy Roland is, hiszen - arról már korábban beszámoltunk - idén a TV2-n futó Megasztár következő évadában lesz a zsűritagja.

A Sztárbox 2025-ös évada idén ősszel veszi kezdetét!

2025. június 17., kedd

Kepes Andrást hívta a TV2 műsort vezetni

De nem tér vissza a képernyőre.



Kepes Andrást szerették volna leszerződtetni a TV2 műsorvezetőként - írja a Femina Klub tegnapi rendezvényén.

Az egykori tévés az eseményen Szily Nórának úgy fogalmazott:

"Képzeld el, felhívtak engem 3-4 nappal ezelőtt a TV2-től, hogy indulnak egy új műsorral, és azt szeretnék, hogy én legyek a műsorvezető. Azt hittem, hogy valami vicc, de nem. Nagyon meghatódtam egyrészt, mert valószínűleg felnőtt egy generáció, aki abszolút nem ismer engem, fogalma nincs az életemről, a pályámról."

Azt is elárulta, hogy a felkérésre nemet mondott, majd hozzátette, hogy egy vetélkedő vezetésére a piacvezető tévéhez hívták volna.

Több információkat egyelőre nem tudni.